- az Immortal és Demonaz dalszövegeinek magyar fordítása -
1. Withstand the Fall of Time / Állva az idő múlását
2. Solarfall / Napszállat
3. Tragedies Blows at Horizon / Balsorsok süvítik a szemhatárt
4. Where Dark and Light Don't Differ / Hol sötét és fény ugyanaz
5. At the Heart of Winter / A tél szívénél
6. Years of Silent Sorrow / A csöndes bánat évei
Mind sötétebb és sötétebb vörös égaljak nőttek láthatáromon
A messzeség peremén egy óriás, ádáz birodalom...
Lángoló napok tornyosultak a szemhatárra, felhőtlenből szült árnyakkal
A telő s fogyó Hold hívői éjjé tették az alkonyt...
A fagy keményedő karmai regélik, hidegebb időkhöz közeledünk
Keserű napokon át, a tundra még érintetlen nyúlik el
S ama nap végén, a századok sora után
A végtelenben az idő változatlan, a tundra még érintetlen nyúlik el
Mind feketébbre s feketébbre vakítottan, letűnt századok homályától
Nehéz telek uralma alól sötétlő árnyképek...
A komor égbolt soha nem ér véget, ahogy álljuk az idő múlását
Míg fagyos szelek fújnak, örökkön, holnapok nélkül...
Higgy a tenger magas hullámainak, közelgő viharunk idején
Halld az üvöltő dagályt, ahogy megszólítjuk a hajnalt
Lásd a jeget, mibe lelkünket öltük
A föld fagyott könnyei, s a sötét, mely bealkonyítja fajtád
A tengerek távoli, irtózatos tombolása, mintha menekülne a közelgőtől
Az ég felé, a sós légből - látomásunkból ismerős, roppant bukás
Lásd a jeget, mibe lelkünket öltük
Az élet fagyott könnyei, s a sötét, mely bealkonyítja fajtád
A teljesség tere, túl a vadságon
Át az ürességbe tűnő, sötétlő tájon...
Porban járók, a roham túlélői
Lassan mozognak csak, az időkön túlra, a napszállatba...
Higgy a tenger magas hullámainak, közelgő viharunk idején
Halld az üvöltő dagályt, ahogy megszólítjuk a hajnalt
A tengerek távoli, irtózatos tombolása, mintha menekülne a közelgőtől
Az ég felé, a sós légből - látomásunkból ismerős, roppant bukás
Lásd a jeget, mibe lelkünket öltük
Minden fagyott könny, s a sötét, mely bealkonyítja fajtád
A végső naplemente lángja, jeges por kavarog a Földön
Villámok cikáznak az újjá nem születés mélységeiben...
Fekete nappal hajnala a szemhatáron, hol a tél átjárja csatamezőink
A végső fagykor vágya, havas szélrohamok fedik be a pusztákat
Az elsők özönlése óta hódítottunk a vihar ellen
Akarattal uralkodva, a csatazaj sosem hagy alább...
Balsorsok süvítik a szemhatárt
Együtt vágtatunk
Csatánk tovább tombol...
Mennydörgő tűzoszlopok, fenségesen, a köddel szemben
Csillannak jogaromon, kezemben, együtt a szélcsenddel
Szívenfagyottan ébredve az időből,
S a haló köddel kelve, a csatazaj sosem hagy alább...
Barbár acél sújt előre, napjainkat vesztve
Győzelmi címerünk vörösét, feketéjét
Odatűzzük... a naptengerek alá
Hódító hatalmat nyújtunk, terjedjen hát haragunk...
Halljátok hangunk, sötétbe vakult lelkek, ahogy átrobban a nyílt égen
Győzelmet élünk, ahogy az erősek elbuknak előttünk
Minél tovább vágtatunk, vágyunk odavezet minket
Hol sötét és fény ugyanaz
Téllé válva... feketés merülés
Megigézve... démonföldekre
Messze... messze el, a távolba
Roppant, erős, elmétlen birodalmakba
Odatűzzük zászlónk... a naptengerek alá
Újra itt az idő hódítani, terjedjen hát haragunk...
Hol sötét és fény ugyanaz...
Téllé válva... feketés merülés
Megigézve... démonföldeken
Minél tovább vágtatunk, annál erősebben lépdelünk...
Legfenségesebb Blashyrkh, várj rám, legmélyebb birodalmaid találom majd
Örökkön érted szóló dalokkal, hívásom mindig oly erős...
Téli tájképek teljes tisztasága, séta a gleccservölgyekbe
Mélyen az erdők alatt élve, hol csak fáklyám fénye világít...
Legfenségesebb Blashyrkh vár rám, mindenkor ragyogó birodalmaid
Öröknek teremtett dalok, a hívás mindig oly erős...
Blashyrkh, legyen hatalmas a neved, győzelmes királyságot alkottunk
Erősen, büszkén létezel, egészen a tél szívénél...
Mint gleccserarc, hegyeid a naplemente ellen emelkednek
Nem felejtve a valóra jött köteléket, mely oly erős, s mindig oly valóságos...
A szobor őrzi a királyságot, óriás szárnyaid mindent alátemetnek
Révedezem a hollótrón felé, s tudom, ott vagyok a tél szívénél...
Búcsúzó... elnyúló fájdalom bennem
Száncsengők... hallom hívásuk
Egy démon... léptem lesi a hóban
S mi marad... csöndes bánatom évei
Dóm az égben, fekete szeleket ízlelve
Árnyas lelkek mutatják utam...
Örökkön egyedül lebegni, a csöndes bánat évei
Míg haza nem térek...
Keservvel - keservvel keserítettél...
Üresség - ürességgel üressé tettél...
Sötétség - sötétséggel sötétté tettél
S ez az út, feketén mögöttem...
Búcsúzó... semmi sem lélegzik bennem
Száncsengők... hideg hangja mögöttem
Egy démon... nyitott, fagyott szemmel
S ez az út, feketén mögöttem...
eredeti szerző: Harald Nævdal - © Minden jog fenntartva!